Ovi-Integráció

A fogyatékossággal élők csoportját a mozgás-, látás-, hallás- és értelmi sérültek alkotják. Ezeknél a gyermekeknél képességbeli (motoros, mentális, pszichés, szociális, kommunikációs) lemaradások figyelhetők meg korosztálybeli ép társaikhoz képest. A fogyatékosság egy életen át tartó állapot, mely az egyén képességeinek határain belül változhat, így az életminőségre hol javulóan, hol romlóan, hol semlegesen (stagnáló) hat. Tehát a fejlesztésnél mindig az egyén képességeit kell figyelembe venni és a legtöbbet kihozni abból.

A csökkent teljesítőképesség nem egyenlő a fizikai teljesítőképesség teljes hiányával. Minél hamarabb találkozik a gyermek szakszerű fejlesztéssel, annál nagyobb fejlődés érhető el nála. A fejlesztésben a mozgásos fejlesztés központi szerepet kap. A 3-7 éves kor az ép idegrendszerű gyermekek (azaz a többségi intézményekbe járó gyermekek) fejlődősében az alapvető mozgásformák gyors tökéletesedésének és az első mozgáskombinációk kialakulásának időszaka. Ezt követően a mozgástanulási képesség gyors fejlődése figyelhető meg. A fogyatékossággal élőkre is igaz, hogy az ebben az időszakban kialakított szinapszisok fejlődést eredményezhetnek. Alapvető különbség, hogy a sérültek esetében a természetes mozgások (járás, futás, ugrás, kúszás, mászás…) mindig csak tanult folyamat eredményei lehetnek, mert nem alakul ki természetes úton, mint ép kortársaik esetében. Tehát mindig külső segítség kell, meg kell tanítani, sokat kell gyakorolni, mert a gyakorlás elmaradása részleges, vagy teljes felejtést eredményezhet. Mindig szükség van megfelelő mozgásingerre, mozgásos tapasztalatszerzésre. A sérültek esetében a mozgások végrehajtása ép kortársaikhoz képest lassabb, nehézkesebb. A szomatikus és pszichés változások sok türelmet, bíztatást igényelnek. A teljesítménykésztetés az ő esetükben általában alacsony szinten van, ezért gyakran megfigyelhető, hogy lustává válhatnak.

A mozgatórendszer fejlődése hasonlóságot mutat az ép és a fogyatékossággal élő esetén, ugyanis a csontváz megszilárdul, a porcszövetek csontszövetté alakulnak. A váz különböző részeinek csontosodása különböző időszakokban történik. A különbség az izomzat fejlődésében jelentős. Míg az ép idegrendszerű gyermekek izomzat-tömege fokozatosan nő, de eltérő a különböző életkorokban, pl. a lábizomzat gyorsabb tempójú, mint a karé. Az izomtömeg növekedése az izmok hossznövekedésével és a vastagodásával, illetve a rostok számának és átmérőjének változásával történik. A járás megtanulása ugrásszerű növekedést hoz a rostszámokban. Az életkorral változik az izmok kontrakciós képessége. A sérült idegrendszernél ez a folyamat nem tud kialakulni. A gyenge idegrendszeri vezérlésnek köszönhetően gyakori a túlzott izomtónus, ami lehet fokozott, vagy ellenkezőleg hipotón. A kettő közé eső esetekben is gyakori a gyenge izomműködés, a gyengébb teherbíró képesség. Ennek köszönhető a gyakori rossz, az átlagtól való eltérő, gyakran kóros testtartás, illetve a rossz koordináció. Szomatikus fejlődésben a szélsőséges állapot jellemző (vékony/kövér). A motoros képességek (kondicionális, koordinációs) a korukhoz képest elmaradnak, ezért azt az egyén teljesítőképességeinek legmagasabb szintjére kell fejleszteni. Ez eltérés az épekhez képest, mert az épeknek a korosztálynak megfelelő minimális fejlettségi szintet tudunk meghatározni, amit mindenkinek el kell érni.

A fogyatékos tehát számos eltérést mutat az ép fejlődésű gyermekhez képest. A megváltozott mozgásfejlődés, a megváltozott tartási és mozgási formák, a gyakori mozgásszervi megbetegedések, egészségkárosodások még nagyobb odafigyelést követelnek meg a pedagógustól.

Az óvodás gyermek (legyen az ép vagy sérült) nagy mozgásigényét a testnevelési játékokkal könnyen ki lehet elégíteni. A foglakozások megkezdésekor elengedhetetlen az alapos, nyújtó jellegű bemelegítés, melynek célja az izmok, a szervezet (vérkeringés, légzés, belső szervek) felkészítése a terhelésre. Ennek elmulasztása következményekkel járhat. Ugyanennyire fontos a foglakozás végén a terhelés fokozatos csökkentése.

Az Ovi-Foci Program célja tehát nem más, mint a testnevelés által a gyermekek egészségének megerősítése, edzettségének fokozása, az adaptációs képességeinek növelése, a fizikai cselekvőképesség kialakítása és ezáltal a testi és szellemi teljesítőképesség növelése. Sajátos feladata továbbá a testi fejlődés biztosítása a szervezet általános, sokoldalú képzésével (végtagok, törzs izmok sokoldalú és arányos fejlesztése, testi elváltozások megelőzése, javítása). Ezen kívül a motoros képességek fejlesztése (erő, gyorsaság, állóképesség, hajlékonyság, koordináció), testnevelési játékokkal a játék, a versenyigény felkeltése, kielégítése, a mozgás megszerettetése. 

A Program segítségével az életkornak megfelelő terhelés hatására a keringési-légzési rendszer, illetve a támasztórendszer aktív és passzív összetevőinek fejlesztése valósulhat meg. Erősödnek a higiéniai szokások, illetve azok kialakítása, és megelőzhetőek az ortopédiai elváltozások, és ez hozzájárulhat egy sportot szerető, egészséges életet élő ember neveléséhez.

A fogyatékosság a pedagógustól a még körültekintőbb odafigyelést kíván. Ehhez az alábbiak szükségesek:

  • Alapvető fogyatékossági ismeretek, az adott fogyatékosság jellemzőinek ismerete,
  • Az adott egyén károsodásának, fogyatékosságának elemi ismerete,
  • Az egyén egészségi állapotának felmérése, annak elemi ismerete,
  • A megmaradt képességekre építve az alapvető, valamint az új tartási és mozgási funkciók kialakítása, fejlesztése,
  • A tanuló életkori sajátosságainak, előképzettségének, saját állapotának figyelembe vétele a tervezésnél,
  • A megmaradt képességekre építve, azok felhasználása az új mozgások, helyettesítő funkciók kialakításához,
  • A sporttevékenység oktatásának elméleti és gyakorlati ismerete, speciális módszertan,
  • A fogyatékosság-specifikus differenciálás, a sportág speciális mozgásanyagának megismertetése,
  • Szükség esetén speciális eszközök, felszerelések, megoldási módok alkalmazása,
  • Alapvető követelmény, hogy ne ártson a mozgás!

A fogyatékossággal élő gyermek Ovi-Foci Programban való részvétele függ:

  • Az adott gyermek (mozgás) állapotától,
  • Az adott gyermek aktuális állapotától,
  • A személyi és tárgyi feltételektől.

Az Ovi-Foci Program általános feladata:

  • A gyermekek egészséges testi fejlődését elősegítése.
  • A mozgás, játék sportműveltség formálása.
  • A szervezet edzettségének kialakítása.
  • A labdás feladatokkal a labdás ügyesség fejlesztése, ezáltal a jártasság és készségek kialakítása és az alapvető sportági ismeretek elsajátítása.
  • A játék- és versenyigény felkeltése.
  • A rendszeres mozgásra szoktatás.

Az Ovi-Foci speciális feladata:

  • A fogyatékosságból adódó hátrányok csökkentése, ellensúlyozása.
  • A biztonságérzet növelése.
  • A figyelem, koncentráció fejlesztése.
  • A gátlások oldása.
  • A helyes légzés megtanítása feltételül fontos.
  • Prevenció (testtartás).
  • Kinesztézia (izomérzékelés) fejlesztése.
  • A hibás, rossz tartási, járási, mozgásbeidegzések korrigálása, illetve megelőzése.
  • Az antagonista izmok, a sérült oldal fejlesztése.
  • Az integrált nevelés megvalósítása, elősegítése.

A feladatok választásánál figyelemmel kell lenni a sérültekre is, különös tekintettel a feladatok közlésénél. Az óvodás gyermek életkorából adódóan a lassabb, tagoltabb, rövid, egyértelmű utasításokból álló feladatismertetést tudja megérteni. Ha fogyatékossággal élő (mozgás-, vagy látássérült) is van a csoportban még nagyobb figyelmet kell fordítani a következőkre:

  • Pontos utasítás a feladat végrehajtásához (rövid, lényegre törő, egyszerű kifejezések),
  • Mindenki hallja, lássa az óvodapedagógust,
  • A látássérült esetében még pontosabb meghatározás szükséges a feladat adásnál (pl. irányok, viszonyítások),
  • Vizuális és auditív utasítás együttesen,
  • Szükség esetén segítség a feladatok elképzeléséhez, mert csak ez után következik a mozgásos tapasztalatszerzés,

A közös nevelésre (integrációra) a fogyatékossággal élők és az épek egyaránt alkalmassá válhatnak. Jellegénél fogva az Ovi-Foci Program is alkalmas integrációs célokra. Az alábbi labdás feladatok a következő sérülés csoportok bevonásra adnak lehetőséget:

  1. Mozgássérült, aki legalább egy felsővégtag-mozgásban akadályozott.
  2. Mozgássérült, aki képes egyedül, bottal, vagy járókerttel járni. (jellemzően alsóvégtag sérült.
  3. Mozgássérült, aki alsóvégtag sérült, de kerekesszékkel tud közlekedni.
  4. Látássérült (gyengénlátó (B3), aliglátó (B2), vak (B1)).

A felsorolt feladatok többségi óvodás korú gyermekek labdás ügyességi játékaiból állnak, melyeket az adott fogyatékosságra adaptáltuk. Ez is bizonyítja, hogy nem kell új feladatokat, játékokat csak azért kitalálni és éjszakákat gondolkozni a megoldáson, mert a csoportunkban fogyatékossággal élő gyermek vesz részt a sportfoglalkozáson.

A mozgástanítás a fogyatékossággal élők esetében több időt vesz igénybe, a mozgások, mozdulatok, feladatok elvégzéséhez több idő kell. Esetenként több helyigényük van. Fizikai, mentális, pszichés téren kortársaikhoz képest egyéni eltéréseket mutatnak.

A labda

A legkedveltebb játékeszköz a gyermekek körében. A labda gurul, pattan, repül, térben folyamatosan mozog és ez által a legsokoldalúbb játékeszköz. Irányításához érezni kell a labdát, az érzékszerveink összmunkájára van szükség. Állandó, sokszor kiszámíthatatlan mozgása a motoros képességeket fejleszti (koordinációs: ritmus, téri tájékozódás, izomérzés, gyors reagálás, mozdulatgyorsaság és a kondicionális: erő, gyorsaság, állóképesség).

A labdás feladatokat a tudásszint szerint kell összeállítani, viszont jól alkalmazhatók akár vegyes csoportban is. Az óvodás korúak életkori sajátosságaikból adódóan még nem együtt, hanem inkább egymás mellett játszanak, ezért a labdás feladatokat egyénileg célszerű végrehajtatni. Az egyénileg végzett labdagurítás, pattintás mindenkinek sikerélményt adhat. Nem a győzelem a fontos, hanem a feladat végrehajtása is sikerélményt nyújthat.

A labda csodaszer is lehet, mert annyira vonzó számukra, hogy eltereli a figyelmet a gyengébb képességről és mindenki (még a fogyatékos is) bevonható a foglalkozásba.

A labdázásra meg kell tanítani a gyermeket. Érdemes a sokszor keveset elv alapján gyakoroltatni. Fokozatosan, korának és a már megszerzett tudására építve kell a feladatokat tervezni és akkor meg fogja szeretni a labdát, a mozgást.

Fontos a labda mérete. A nagyméretű labda jó a következő elemek oktatásához: gurítás, kétkezes dobás, elkapás, labdavezetés, rúgás. A kisméretű labda jó a gurítás, egykezes dobás tanulásához. A labdás feladatok kezdeti oktatásánál döntő fontosságú a labda keménysége. A puha labda alkalmazása jó labdagurítás, dobás, elkapás esetén. A fogyatékossággal élőknél célszerű a puha, nagyobb méretű, színes (de pl. a padló színétől eltérő színű), csörgő labda és segítők alkalmazása.

Labdás játékok 3-4 éves korban

1. Mozgássérült, aki legalább egy felső végtag mozgásban akadályozott

Az alsó végtag ép funkciójú, a felső végtag különböző elváltozások miatt részben, vagy teljesen sérült. Ez lehet központi idegrendszer sérülés következményeként egyoldali, vagy mindkét oldali érintettség. Lehet születési vagy fejlődési rendellenesség következménye (pl. petyhüdt), illetve teljes vagy részleges végtaghiány. Az utóbbit kivéve a végtag gyenge, akarattal nem, vagy csak részben irányítható. A terhelhetőség a felső végtag funkcionális képességeitől és az izomerőtől függ. Az ilyen sérültek mozgásfejlődése eltér ép társaikétól: általában gyengébb izomerővel rendelkeznek, jellemzőek a helyzet és mozgásérzékelési zavarok. A végtaghiány esetében a mozgásos terhelés hatására fellépő élettani változások (vérkeringés, izzadás) az épekhez képest eltérőek.

A labda jó eszköze lehet a mozgásfejlesztésnek, alsó és felső végtag egyaránt bevonható. A labda méretének megválasztása befolyásolja a mozgásoktatást. Lehetőleg férjen el a tenyérben, könnyen megfogható legyen, nem javallott a túl kemény eszköz, mert az balesetveszélyt okozhat, de sikerélményt nem.

Játékos labdás feladatok

„Ismerkedés a labdával” feladatoktól a társsal való együttműködésig:

  • Mindenkinek a kezében közepes méretű, közepesen puha (vagy szivacs) labda. Labdagurítás a földön ügyesebbik, majd a másik kézzel, lábbal, fejjel, könyökkel, tárggyal (pl. plüssállat), majd futás a labda után. Vigyázni kell, hogy ne ütközzön össze senki senkivel. A felső végtag sérült gyermek képességeihez mérten, ha szükséges segítővel gurítja a labdát. Törekedni kell arra, hogy ha lehet, a játékos sérült karját is használja. A segítő feladata nem az, hogy a gyermek helyett végezze el a feladatot, hanem hogy sikerélményhez juttassa a gyermeket a feladat végrehajtásában. Tehát külső motiváció, bíztatás szükséges, illetve segítség a labda kezébe adásával (ha szükséges). Az ilyen sérültek esetében előfordulhat, hogy a sérült kar teljesen kiesik a használatból, ezáltal a tudatból, így segíthet ha a játékos folyamatosan követi szemmel a labdát és közben hangirányítást is kaphat .
  • Ugyanez a játék célpontra gurítással (kézzel, lábbal, mind a két oldal bevonásával), ami történhet a földön elhelyezett tárgyak felé (két bója közé), a sík alatt (egy lyukba, gödörbe), vagy tárgyba (kapu).
  • „Tükör játék”, amikor párokban, egymással szemben helyezkednek el a gyermekek az oldalvonal mentén. A pár egyik tagja mutat valamilyen mozgást, mozdulatot labdával (feldob, gurít) és azt rögtön utánozni kell, mintha a tükörben látná. A felső végtag sérült gyermek párja egy ép mozgású gyermek és a kézben tartott labdát gurítja a testén, földön, vagy feldobja, elejti. Lábbal is történhet labdagurítás a test körül.
  • Az előző játékot lehet helyváltoztatással is játszani (labdagurítás kézzel, lábbal, labdavezetés helyben, kis haladással).
  • Két oszlopban helyezkednek el törökülésben a gyermekek a vonal mögött. Minden oszlop előtt 2-2,5 méterenként jelzőbójákat helyezünk el a földön. Feladat: labda terelgetése lábbal, kézzel, könyökkel, fejjel szlalomozva a bóják között, visszafelé a kijelölt helyen futás az alapvonalig. A mozgássérült gyermek is megpróbálja egyedül végezni a feladatot és csak szükség esetén segítünk (pl. ha elgurul messze a labda).
  • Mindenki a vonal mögött áll. A teremben különböző méretű labdák vannak szétszórva. Jelre mindenkinek találni kell egy labdát és azt kézben tartva, vagy lábbal, kézzel terelgetve a meghatározott helyre kell vinni. Segíthet, ha csörgőlabdát is alkalmazunk a könnyebb tájékozódás miatt.

2. Mozgássérült, aki képes egyedül, bottal, vagy járókerttel járni. (jellemzően alsó végtag sérült)

Önálló állásra, járásra képtelen, de támasztékkal (bot, járókeret) képes a helyváltoztatásra (lépni, futni). Bár domináns az alsó végtag sérülése, nem kizárt a felső végtag érintettsége is, ami a finommanipulációban, karmozgásban jelentkezik. Labdás feladatokkal jól fejleszthetőek, a figyelmük a feladatra fog koncentrálódni, nem a járásra. A bizonytalan járás miatt koordinációs zavarok léphetnek fel, ezért még körültekintőbben kell a feladatokat tervezni. A rúgás, dobás közben a bothasználóknak a támaszkodásra is figyelni kell, ami külön energiát igényel. A járásuk, futásuk eltérő az ép mozgású gyermekekétől, az alsó végtag aszimmetrikus terhelése következtében például más a lépéstávolság, az alsó végtagot nem emelik meg kellően, így azt húzzák, illetve nem emelik megfelelően a térdüket, így csoszogó járás figyelhető meg. Célzó mozgásuk pontatlan. A feladatok tervezésénél figyelembe kell venni, hogy a segédeszközök használata több helyet igényel a gyermektől, így mindig kell elég hely például a megforduláshoz. A segédeszköz baleset veszélyes is lehet, ezért fel kell hívni a figyelmet annak veszélyére (pl. ki kell kerülni).

Játékos labdás feladatok

„Ismerkedés a labdával” feladatoktól a társsal való együttműködésig:

  • Mindenkinek a kezében közepes méretű, közepesen puha (vagy szivacs) labda. Labdagurítás a földön ügyesebbik, majd a másik kézzel, lábbal, fejjel, könyökkel, tárggyal (pl. plüssállat), majd futás a labda után. Vigyázni kell, hogy ne ütközzön össze senki senkivel. A segédeszközzel járóképes gyermekek a labdát mozgásállapottól függően kézzel gurítják, vagy a segédeszközzel (bot, járókeret), vagy a lábukkal. A következő téren kíván nagyobb figyelmet: Az egyensúly mindig maradjon meg a labdagurítás és a boton támaszkodás esetében. A segítő szóban utasítsa, illetve ha kell segítsen a kezdetben; megfelelő hely álljon rendelkezésre (botnak, járókeretnek több hely kell különös tekintettel az irányváltoztatásoknál); a labda gurítás történhet lábbal is. Ebben az esetben a bot és a járókeret elhelyezkedése fontos; a sérült végtagot is vonjuk be a játékba; kerüljük a balesetveszélyt és a túlterhelést.
  • Ugyanez a játék célpontra gurítással (kézzel, lábbal, mind a két oldal bevonásával), ami lehet a földön (két bója közé), a sík alatt (egy lyukba, gödörbe), tárgyba (kapu). Itt is a kellő körültekintés szükséges a tervezéshez.
  • „Tükör játék”, amikor párokban, egymással szemben helyezkednek el a gyermekek az oldalvonal mentén. A pár egyik tagja mutat valamit és azt rögtön utánozni kell, mintha a tükörben látná. E a játék egy jó motivációs játék, mert amíg utánozza a másikat, olyan mozgásokat, mozdulatokat is el fog végezni, amit nem biztos, hogy egyébként megtenne.
  • Az előző játékot lehet helyváltoztatással is játszani. A balesetveszélyre fel kell hívni figyelmet.
  • Két oszlopban helyezkednek el törökülésben (a mozgássérült állapotához képest üljön) a gyermekek a vonal mögött. Minden oszlop előtt 2-2,5 méterenként jelzőbójákat helyezünk el a földön. Feladat: labda terelgetése lábbal, kézzel, könyökkel, fejjel szlalomozva a bóják között. A mozgássérült gyermek is próbálja meg egyedül elvégezni a labdagurítást (lábbal, kézzel). A bot, illetve a járókeret miatt nagyobb helyre lehet szüksége. Ezek a segédeszközök lehetőleg ne akadályozzák a labda előrehaladását.
  • Mindenki a vonal mögött áll. A teremben különböző méretű labdák vannak szétszórva. Jelre mindenkinek találni kell egy labdát és azt lábbal, kézzel terelgetve a meghatározott helyre kell vinni. A bottal, járókerettel közlekedő gyermeknek több helyre van szüksége mind a bója megkerüléséhez, mind pedig a megforduláshoz a feladat végén.

3. Mozgássérült, aki alsóvégtag sérült, de kerekesszékkel tud közlekedni

Az alsó végtag érintettségének, azaz mozgásban korlátozottságának több oka lehet. Az egyik ok lehet a központi idegrendszer sérülésének köszönhető részleges, vagy teljes alsó végtagbénulás, ortopédiai elváltozás, a teljes vagy részleges végtaghiány. Ez utóbbi esetben állapottól függően protézissel teljes életet lehet élni. A többi esetben azonban a kerekesszék válik a helyváltoztatás segédeszközévé és a testnevelési játék is ülő testhelyzetben történik. A kerekesszék lehet kézzel hajtott vagy elektromos. A kerekesszékben ülőknél jellemző a nehéz testhelyzet változtatás, a helyváltoztatás sérüléstől, állapottól függően történhet a talajon kúszással. Ez esetben figyelni kell arra, hogy az ne eredményezzen gerinc deformitást. Óvodás korosztályban gyakori a földön való közlekedés ha ehhez adott a szükséges felső végtagmozgás. Ennek előnye, hogy a helyváltoztatás gyakran gyors, erősíti az izmokat, fejleszti a mozgáskoordinációt, aktivitásra sarkall. Káros minden olyan testhelyzet, tevékenység és mozgásanyag, ami a meglévő deformitást erősíti, vagy a sérült gerincoszlopot terheli, ezen kívül tilos a túlterhelés, túlnyújtás.

A kerekesszékben ülőknél a labdás feladatok választása jó döntés.

Fontos, hogy a szék az életkornak, sérülésnek megfelelő legyen, aminek kiválasztása szakember bevonásával történik. A mozgásos feladatvégzésnél a kerekesszék használata közben figyelmet kell fordítani a következőkre:

  • A helyes ülés (ülésegyensúly, lábtámasz, ülőfelület védelme, megfelelő végtagrögzítés) minden mozgásos feladatnál fontos.
  • Lehetőleg egyenes felsőtesttel üljön a gyermek, hogy a légzését sem az alaphelyzetben, sem a nagyobb terhelésnél ne akadályozza.
  • A szimmetrikus terhelés.
  • Az aktív székhasználat megtanítása az önállósághoz.
  • A kerekesszék hajtását is meg kell tanulni, a megfelelő technika elsajátítása és az izomerő fejlesztése fontos a helyváltoztatáshoz.
  • Az akadálymentesített környezet megteremtése. Ez azt is jelenti, hogy a feladatvégzés közben legyen meg a megfelelő hely (ami nagyobb a járókhoz képest) pl. a forduláshoz, közlekedéshez.
  • A feladatok tervezésénél figyelembe kell venni:
  • Az adott és lehetséges testhelyzeteket,
  • A funkcionális állapotot,
  • Aktuális mozgásállapotot,
  • Motoros képességek,
  • Minden olyan tevékenység, ami káros lehet, TILOS!

Játékos labdás feladatok

„Ismerkedés a labdával” feladatoktól a társsal való együttműködésig:

  • Mindenkinek a kezében közepes méretű, közepesen puha (vagy szivacs) labda van. Labdagurítás a földön ügyesebbik, majd a másik kézzel, lábbal, fejjel, könyökkel, tárggyal (pl. plüssállat), majd futás a labda után. Vigyázni kell, hogy ne ütközzön össze senki senkivel. A kerekesszékkel végzett labdás feladatoknál, a szék hajtásához a kéz használata szükséges, ezért a labdát az ölbe kell helyezni, vagy a földre letett labdát a kerekesszék kerekeivel terelgetni. Azok a gyermekek, akiknek a lábuk mozgásra képes, a szék lábtámláját felhajtva lábbal is terelhetik a labdát. Gyakorlott gyermekek esetében ütő is használható eleinte helyben, majd helyváltoztatással is. Ez már nagy koordinációt igényel. A nagy labda (pl. fitball) jó eszköz lehet a kézzel labdaterelésre is. Nem javallott a túlzott előrehajolás, mert balesetveszélyes és a belső szerveket, tüdőt is összenyomja. A segítő feladata, hogy a labda terelésében segítsen, az elgurult labdát, ha kell visszahozza, illetve motiválja a gyermeket.
  • Ugyanez a játék célpontra gurítással (kézzel, lábbal, mind a két oldal bevonásával), ami lehet a földön (két bója közé), a sík alatt (egy lyukba, gödörbe), tárgyba (kapu). A kerekesszékes gyermek helyben állva gurítsa kézzel, lábbal, vagy ütővel a labdát a célpont felé.
  • „Tükör játék”, amikor párokban, egymással szemben helyezkednek el a gyermekek az oldalvonal mentén. A pár egyik tagja mutat valamit és azt rögtön utánozni kell, mintha a tükörben látná. Az alsó végtag sérült gyermek párja egy ép mozgású gyermek. A nagy labda gurítása a földön a kerekesszékes esetében sikeres lehet.
  • Az előző játékot lehet helyváltoztatással is játszani. Ez a kerekesszékes gyermeknek nehéz lehet, de segítővel megoldható, aki kezdetben segít a haladásban.
  • Két oszlopban helyezkednek el törökülésben (a kerekesszékes a székével álljon a vonal mögé) a gyermekek a vonal mögött. Minden oszlop előtt 2-2,5 méterenként jelzőbójákat helyezünk el a földön. Feladat: labda terelgetése lábbal, kézzel, könyökkel, fejjel szlalomozva a bóják között. A mozgássérült gyermek a székével szlalomozva haladjon. A megfelelő helyre szükség van a fordulásokhoz. A segítő a folyamatos haladásban, az elgurult labda visszahozásában, tud segíteni.
  • Mindenki a vonal mögött áll. A teremben különböző méretű labdák vannak szétszórva. Jelre mindenkinek találni kell egy labdát és azt lábbal, kézzel terelgetve a meghatározott helyre kell vinni. A mozgássérült az ölébe hozza vissza a labdát. Ha a lábát képes használni, (a lábtartó felhajtása után) azzal terelgeti a labdát. Az ügyesebb gyermekek ütőt is használhatnak.

4. Látássérült (gyengénlátó (B3), aliglátó (B2),vak (B1))

A látássérülés a látószerv valamely részének olyan sérülése, amely a vizuális tapasztalatszerzést részlegesen, vagy teljesen akadályozza. Oka lehet öröklött vagy szerzett. A látássérülés következtében megváltozhat a mozgás, a tájékozódás, a kommunikáció, a társadalmi beilleszkedés, az érzelmi és akarati élet. Hatással van a szenzomotoros és kognitív fejlődésre. A napi tevékenységhez a többi érzékszervet intenzívebben használják, ami aktív szellemi munkát kíván meg tőlük. Hallásuk segítségével igen pontosan tájékozódnak. A látássérült speciális módszerek és eszközök segítségével képes akár hasonló életet élni, mint látó társaik. A gyengénlátók 80 %-a többségi nevelésében, vagy integrált nevelésben vesz részt. A súlyosság mértékétől függően több csoportját különböztetjük meg: a vakok azok az emberek, akik fényt sem látnak, aliglátók, akiknek látótérszűkületük van - csoportjai: fényérzékelők, ujjolvasók, nagyotlátók. A gyengénlátók csoportját pedig azok, akik látásélessége a jobban látó szemén szemüveggel javítva is az ép látásélesség 10-33%-a.

A látássérülteknek nagy szükségük van a szem-kéz koordináció, mindkét kézzel történő feladatvégzésre, a nagymozgások fejlesztésére. A labdás feladatok erre alkalmasak.

Játékos labdás feladatok

„Ismerkedés a labdával” feladatoktól a társsal való együttműködésig:

  • Mindenkinek a kezében közepes méretű, közepesen puha (vagy szivacs) labda. Labdagurítás a földön ügyesebbik, majd a másik kézzel, lábbal, fejjel, könyökkel, tárggyal (pl. plüssállat), majd futás a labda után. Vigyázni kell, hogy ne ütközzön össze senki senkivel. A látássérült is végzi a feladatot, vagy egyedül, vagy egy társ segítségével. Ez utóbbi esetben fontos, hogy a látássérült karoljon a látó társába és hanggal is irányítsa a nem/vagy alig látó társát. Használhatunk csörgőlabdát is, ami még jobban segíti a tájékozódást. A labdagurítás történhet kézzel és lábbal is. A balesetveszélyt (összeütközés) kerüljük.
  • Ugyanez a játék célpontra gurítással, rúgással (kézzel, lábba, mind a két oldal bevonásával), ami lehet a földön elhelyezett tárgy (két bója közé), a sík alatt (egy lyukba, gödörbe), tárgyba (kapu). A célpontot megjelölhetjük hanggal és fénnyel is a tájékozódás segítésére. Azonban a túl sok hang/jel zavaró lehet.
  • „Tükör játék”, amikor párokban, egymással szemben helyezkednek el a gyermekek az oldalvonal mentén. A pár egyik tagja mutat valamit és azt hangosan mondja is és azt rögtön utánozni kell, mintha a tükörben látná. E a játék egy jó motivációs játék, mert amíg utánozza a másikat, olyan mozgásokat, mozdulatokat is el fog végezni, amit nem biztos, hogy egyébként megtenne. A kézben tartott csörgőlabda is jó támpont lehet.
  • Az előző játékot lehet helyváltoztatással is játszani. Itt körültekintően kell a látássérülttel játszani. A hangos (taps, jel) irányítás nagyon fontos.
  • Két oszlopban helyezkednek el törökülésben a gyermekek a vonal mögött. Minden oszlop előtt 2-2,5 méterenként jelzőbójákat helyezünk el a földön. Feladat: labda terelgetése lábbal, kézzel, könyökkel, fejjel szlalomozva a bóják között. A látássérült gyermek megfogja látó társát és vele megy végig a pályán. Sok gyakorlás után meg lehet próbálni hangirányítással, illetve egyedül végeztetni a feladatot. Itt is érdemes a csörgőlabdát használni.
  • Mindenki a vonal mögött áll. A teremben különböző méretű labdák, köztük néhány csörgőlabda is van szétszórva. Jelre mindenkinek találni kell egy labdát és azt lábbal, kézzel terelgetve a meghatározott helyre kell vinni. A látássérült gyermek a feladatot hangutasításra végzi.