TAO

A társasági adó (TAO) az alapítvány legfőbb bevételi forrása, éves költségvetésünknek hozzávetőlegesen a 70%-át finanszírozzuk belőle.

Az alapítvány működését 2011-ben kezdte meg, az év végére több, mint 183 millió Ft társasági adó összegyűjtésére kapott engedélyt a Magyar Labdarúgó Szövetségtől, melyet 10 cég felajánlásával sikeresen össze is gyűjtött.

A 2012/13-as TAO évben több, mint 220 millió Ft TAO összegyűjtésére kaptunk lehetőséget, mely sajnos csak nagy nehézségek árán sikerült. Az éves programmegvalósításunkat a hiányzó TAO miatt fél évvel el kellett tolnunk, végül azonban minden Pályát sikeresen átadtunk. Hálásan köszönjük a 25 cég TAO felajánlását és a 28 önkormányzat, 2 egyház, 2 magánóvoda, valamint az érintett 41 óvoda egész éves türelmét, kitartását!

A 2013/14-es TAO év sem indult egyszerűen. Sajnos csak 2014. év májusában kaptuk meg a TAO összegyűjtésére jogot biztosító MLSZ határozatunkat, így csak év közben kezdhettük meg a TAO összegyűjtését, végül azonban 61 óvodában sikerült megvalósítani a programot.

A 2015/16-os évben újabb 61 győztes pályázatot hirdettünk, és időközben az elért gyerekek száma elérte a 30.000 főt.

Az idei, 2016/17-es TAO évben 68 óvodában fog megvalósulni programunk, a nyertesek listáját a "Pályázat" menüpont alatt lehet megtekinteni.

A TAO és az Ovi-Sport Program

Alapítványunk minden évben pályázatot hirdet meg, melyre önkormányzatok, egyházak, illetve bárki, aki az önrészt biztosítja jelentkezhetnek. Az alapítvány maga felelős a szükséges mennyiségű TAO összegyűjtéséért, de a segítséget mindig szívesen fogadjuk.

A segítséget meg is háláljuk: amennyiben valamelyik cégtől céltámogatásként kapjuk a TAO felajánlást, vagy a TAO helyi cégtől érkezik, úgy az alapítványnak nincs mérlegelési joga, köteles nyertesként elbírálni az adott településen lévő, vagy a céltámogatásban megnevezett óvoda pályázatát! A felajánlás összegének ehhez el kell érnie egy évenként változó adott összeget, de természetesen a kevesebb összeget is figyelembe veszi az alapítvány.

Ily módon az érintett óvoda pályázatának nyerési esélye 100%-os.

 

A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 22_C. §-át érintő módosítások

Általános tájékoztató a társasági adó terhére igénybe vehető sportkedvezményhez kapcsolódó társasági adóelőleg mérséklésről

2013/2014 MLSZ jóváhagyó határozat

2013/2014 MLSZ által elfogadott sportfejlesztési program

Nemzeti Adó- és Vámhivatal Állásfoglalása a 2015. január 1-jével hatályba lépő TAO törvény bizonyos változásai kapcsán

2015/2016 MLSZ jóváhagyó határozat

2015/2016 MLSZ javító határozat

2015/2016 MLSZ által elfogadott sportfejlesztési program

2015/2016 MLSZ Módosító határozat

2016/2017 MKSZ jóváhagyó határozat

2016/2017 MKSZ által elfogadott sportfejlesztési program 

2016/2017 MKSZ által elfogadott módosított sportfejlesztési program 

2016/2017 MKSZ módosítást jóváhagyó határozat 

2016/2017 MKSZ módosítást jóváhagyó határozat (új) 

2017/2018 MLSZ jóváhagyó határozat 

2017/2018 MLSZ által elfogadott sportfejlesztési program 

A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 22/C. §-át érintő módosítások összefoglalása (2017)