Legendával ünnepeltek a pálya-avatón

Buzánszky Jenő, az Aranycsapat legendás jobb hátvédje is megtisztelte jelenlétével a Salgótarjáni Összevont Óvoda Gyermekkert Tagóvoda ovi-foci pályájának átadó ünnepségét május 8-án délelőtt. A sportlétesítmény 9,4 millió forintból készült el. Ez a negyedik műfüves pálya, amely az elmúlt években épült meg és a salgótarjáni sportolókat, sportnövendékeket szolgálja.

Dr. Molnár Andrea sportjogász magánkezdeményezéséből indult a kezdeményezés, majd Buzánszky Jenő Aranycsapat-tag segítő hozzáállásával 2011-ben megalakult az Ovi-Foci Alapítvány azzal a céllal, hogy közreműködjön az óvodák sportfejlesztésében. Azóta 77 kerítéssel és hálóval körbevett, minden igényt kielégítő modern műfüves pálya készült el az ország óvodáiban, amelyek összesen 15 ezer kisgyermeket mozgatnak meg nap mint nap. Tavaly a salgótarjáni Beszterce-lakótelepi Tagóvoda is bekerült programjukba, ahol most egy 9,4 millió forintos beruházás elkészültét gyűltek össze ünnepelni. Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester köszöntőjében ismertette, hogy az önkormányzat 2011 óta folytat tudatos foci-nevelést, azóta több mint 200 millió forint ráfordítással épült meg ezzel együtt négy műfüves pálya a városban. Ez a beruházás – mint ahogy a többi is – igényelt önrészt, 2,8 millió forintot. A város elhivatott a legkisebbek egészséges életmódra nevelésében, ezért nem kérdés, hogy ha lehetőség van, áldozni kell a sportra. – Most kezdik építeni a lelátós, LED-világítással is felszerelt műfüves pályát a sportcentrumban – jelentette be, s elmondta azt is, hogy egy pályázatuk még „várólistás”, a Beszterce-lakótelepi Tagiskola sportudvarán remélhetőleg jövőre készül el a műfüves pálya. A városvezető nagy szeretettel köszöntötte a május negyedikén 89. születésnapját ünneplő Buzánszky Jenőt Salgótarjánban, illetve megköszönte a helyi legendáknak, a Szalay-Básti-Répás triónak, hogy jelenlétükkel megtisztelték a rendezvényt. Utalt rá, hogy Salgótarjánban különös hangsúlyt fektetnek arra, hogy a gyermekek megismerjék a példaképeket, Szojka Ferenc neve és a fent említett sportemberek sikerei soha ne vesszenek homályba, hiszen létük, eredményeik ösztönözhetik a mai fiatalokat is. – Arról a képviseletről, arról a sportszeretetről, emberszeretetről van itt szó, amelyről ezek a sportolók tanúbizonyságot tettek. Gyermekeinknek, unokáinknak is tudni kell, hogy mit jelentett az Aranycsapat az országnak, mit jelentett Salgótarjánban a Stécé. Mert amellett, hogy ezek a sportolók az istentől kapott tehetségüket fejlesztették és megmutatták országnak-világnak, hogy mit tudnak, képviselték hazájukat, országukat, szűkebb pátriájukat is – fejtette ki, majd hozzátette: - Ezek az emberek, mint Buzánszky Jenő is, később is tevékenykednek a köz érdekében. A legendás jobb hátvéd alapítványt hozott létre, így segíti a jövő generációját. A városvezető hangsúlyozta azt is, hogy az intézmények folyamatosan fejlődő létesítményei lehetővé teszik, hogy a gyerekek kipróbálják magukat a különböző sportágakban és ami még ennél is fontosabb: örömüket leljék a játékban. – A csapatsport közösséget teremt, megtanít arra, hogy hogyan kell tisztelni a másikat, hogyan kell bajtársnak lenni a pályán és az életben. Ha ezt a gyermekeink megtanulják, akkor a felnőttként is példamutató életet fognak élni. Székyné dr. Sztrémi Melinda megköszönte az Ovi-foci Alapítványnak és személy szerint Buzánszky Jenőnek, hogy együttműködtek Salgótarján Önkormányzatával a pálya létrehozásában. - Olyan célt választott az Alapítvány, amely nagy kihívás, de hosszú távon sokszorosan megtérülő befektetés – méltatta munkájukat. Dr. Molnár Andrea, az Ovi-foci Alapítvány elnöke köszöntőjében ismertette a szervezet történetét, amelyből kiderült: eleinte négy-öt pálya megépítésében bíztak évente, de a TAO-törvény életbe lépésével megsokszorozódtak lehetőségeik, immár a 77. pályaavatáson vesznek részt, s évről-évre nő a sikeres projektek száma. Buzánszky Jenő legendás labdarúgó beszédében felhívta a figyelmet, hogy az ovi-foci a világon egyedülálló kezdeményezés, sehol máshol nem dolgoznak ilyen módon a legkisebbek egészséges életmódra nevelésében, csak Magyarországon. Kiemelte, hogy a városvezetés támogató hozzáállása nélkül nem jöhetett volna létre ez a projekt, amelyet személyesen köszönt meg polgármester asszonynak. A legkisebbekhez szólva elmondta, bízik abban, hogy a jövő nagy sportemberei ülnek köztük. Végül egy közös „Hajrá Salgótarján!” felkiáltásra kérte a kis focistákat, akik hozzátették azt is: - Köszönjük a pályát Jenő bácsi! A pályaavatást a májusi időjárás szeszélyessége miatt az intézmény falai között tartották meg, így a gyerekek is itt, a sportteremben mutatták be zenés, táncos, focis műsorukat. A rendezvény végére azonban kisütött a nap, így a gyerekeknek lehetőségük nyílt a sportlegendákkal együtt kipróbálni a létesítményt.

Forrás: szekyne.com