Öt évvel ezelőtt alakult meg az Ovi-Foci Alapítvány, amely ma négy éve adta át első pályáját Budakalászon. Az alapítvány ebből az alkalomból ünnepséget tartott a település Mályva utcai óvodájában, amelyen részt vett Rogán László polgármester, ifjabb Buzánszky Jenő az alapító fia, Kassai Viktor, a világ legjobbjának választott játékvezető, Várhidi Péter korábbi szövetségi kapitány, Tóth Tímea korábbi válogatott kézilabdázó, valamint dr. Molnár Andrea az alapítvány kuratóriumának elnöke is.

A köszöntők sorát Rogán László polgármester nyitotta meg. A település vezetője örömének adott hangot, hogy az óvodában már évek óta áll a pálya, amelyet a gyerekek naponta használhatnak. A polgármester beszéde végén bejelentette, hogy az óvoda épületét a nyári szünetben teljesen felújítják.

Tóth Tímea egykori kézilabdázó, az alapítvány kuratóriumának tagja elmondta, hogy az ő egyik feladata a kézilabda sportág népszerűsítése és ennek apropóján járja az országot és ismerteti meg az óvodásokat a sportággal. Megígérte, hogy hamarosan Budakalászra is ellátogat majd. Reményének adott hangot, hogy a mostani ovisok közül többen sikeres sportolók lesznek majd.

Kassai Viktor játékvezető – aki négy évvel ezelőtt az első pálya átadásán is ott volt – a köszöntő szavak mellett feladatot is kapott: ő vezette az ovisok péntek délelőtti mérkőzését. Az alapítványt öt évvel ezelőtt Buzánszky Jenő, az Aranycsapat egykori játékosa hozta létre. Az egykori remek labdarúgó tavaly elhunyt, de örököseként a fia folytatja a tevékenységét. Ő is büszkeségének adott hangot az alapítvány öt éve tartó sikeres működése miatt.

Az Ovi-Foci Alapítvány kuratóriumának elnöke dr. Molnár Andrea kiemelte, hogy az elmúlt esztendőkben 140 pályát építettek az ország óvodáiban, és ez a szám az idei nyári programzárásra 202-re fog emelkedni, a program által megmozgatott gyerekek száma pedig el fogja érni a 30 ezret.

„Egy álom vált valóra azzal, hogy ennyi mindent elértünk az elmúlt esztendőkben – mondta dr. Molnár Andrea. – A cégek támogatásának, illetve a TAO-programnak köszönhetően sikerült megvalósítanunk a terveinket. A mellékelt példa is mutatja, hogy jó minőségű pályákat építünk, hiszen erre a budakalászira, amely már négy éve működik, sem lehet panasza senkinek. Nagy öröm számomra, hogy Buzánszky Jenő hagyatékát a fia viszi tovább, sőt ma itt van velünk a legifjabb Buzánszky Jenő is, aki ezúttal lép először olyan pályára, amelynek a megépítéséért a nagypapája is sokat dolgozott. A gyerekekért dolgozunk és azért, hogy egyszer, az ország mind a 3700 óvodájában legyen Ovi-Foci pálya.”

http://manosport.blogstar.hu/2016/05/13/ot-eve-lepnek-nagyokat-kis-cipob…