Rólunk

Az Alapítványról

Az Ovi-Sport Közhasznú Alapítványt (még Ovi-Foci néven) Buzánszky Jenő, a Nemzet Sportolója, a legendás Aranycsapat jobbhátvédje alapította. 2011 óta dolgozunk azon, hogy országszerte minél több óvodában megvalósítsuk az Ovi-Sport Programot, amely által eddig már óvodások tízezreinek tettük lehetővé a mindennapos mozgás felhőtlen örömét.

Alapító: Buzánszky Jenő,
az Aranycsapat tagja, a Nemzet Sportolója

Kuratóriumi tagok:

Elnök: dr. Molnár Andrea
Alelnök: dr. Kozmáné Tóth Tímea
Tag: dr. Thassy Tíra Zsófia

Felügyelő Bizottság tagjai:

Elnök: Schmidt Jenő
Alelnök: Gerbrant Redmer de Boer
Tag: Vörös Ádám

1% adószám: 18211999-1-41

Céljaink

Az Alapítvány elsődleges és tartós közérdekű célja, hogy működésével támogatást nyújtson az óvodás korú gyermekek mozgásához, képességeinek fejlesztéséhez, sportolásához, utánpótlás-neveléshez.

Támogatjuk, hogy a gyermekek a szabadban, aktívan mozogjanak. Ennek jelentős szerepe van az egészségmegőrzésben, valamint az egyértelműen a mozgáshiányból fakadó betegségek megelőzésében. A szakszerűen vezetett mozgás pozitív hatással van a szellemi- és testi fogyatékossággal rendelkező gyermekek rehabilitációjára is.

Ebben a korban a mozgáskultúra-fejlesztés elősegíti a gyermekek fizikai és szellemi képességének fejlődését, serkenti a tanulási folyamatokat, nagyobb lesz a koncentrációs képesség.

A fenti célok elérése érdekében anyagilag támogatni, népszerűsíteni kívánunk egy olyan pedagógiai képzést, amely ezeknek az elősegítésében játszik fontos szerepet. 

Támogatási formák

TAO

Az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány a sportegyesületekhez hasonlóan évről-évre jóváhagyást kapott társasági adó felajánlások befogadására. Folyamatosan keressük azokat a támogató partnereket, akik hozzájárulnának Programunk sikerességéhez, az óvodai mozgásfejlesztés támogatásához!

1%

Közhasznú alapítványként jogosultak vagyunk az adó 1%-ok befogadására.

Adószámunk: 18211999-1-41.

Adományozás

460 pálya, nap mint nap több tízezer megmozgatott gyermek, több ezer betanított pedagógus!

Ha Ön is egyetért vele, hogy az egészséges életmód, a sport, illetve a mozgás megszerettetését már óvodás korban el kell kezdeni, akkor lényegében az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány elveit támogatja!

Ha támogatását anyagilag is ki szeretné fejezni, akkor az alábbi számlaszámra történő utalással tud nekünk segíteni:

Az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány bankszámlaszáma:

11712004-20342087-00000000 (OTP)

Ha az adományozási lehetőséggel kapcsolatban bármi kérdése merülne fel, kérjük keresse munkatársunkat az info@ovi-sport.hu mail címen!

Eredményeink

A 2011-es alapítás óta már nemzetközi szinten elismert az Ovi-Sport Program. Az alábbi számok is alátámasztják programunk sikerességét.

pálya

gyermek

pedagógus

önkormányzat

cég

Óvodáink