Szeptember 26-án, kedden az Aradi Óvoda Pozsonyi Tagóvodája csatlakozott a már 15 ovi-sportos óvoda mellé a Főváros IV. kerületében, Újpesten. A kerület kiemelkedő partnere az Alapítványnak, hiszen az összes olyan önkormányzati óvodában megvalósították az Ovi-Sport Programot, ahol elfér a 6×12 m-es pálya. Ezúton is köszönjük, és gratulálunk ehhez a fantasztikus teljesítményhez!

Dr. Zsigmond Barna Pál alpolgármester megnyitóbeszédében elmondta: „Sok jó dolog történik itt Újpesten, és tágabb hazánkban is, és örömteli dolog látni, hogy megyünk előre, évről évre fejlődünk. (…) Örömmel láttam, mennyi jó lehetőséget tudunk nyújtani fiataljainknak, hogy azt az utat járják be, amit igazán szeretnének.”

Furka Zsanett az Alapítvány képviseletében elmondta, hogy a 235. átadó a 16. Újpesten, így már elmondható, hogy Újpest nem csak a legsportosabb város, hanem a „legovisportosabb” város is.

A gyermekek kézilabdás bemutatója után az alkalomhoz illő, lila-fehér torta került felszeletelésre, melyről a 16-os gyertya sem maradhatott le!

Sok sikert kívánunk az óvodáknak, használják egészséggel a Program adta előnyöket és lehetőségeket!