Az ünnepélyes beszédek után a gyerekek sportbemutatója következett. Az ovisok sportos dalokat énekeltek, köztük Alapítványunk indulóját, a „Nagy lépés kis cipőben” című dalt is, majd pedig labdás táncműsorral kápráztatták el az összegyűlteket.
Végül pedig, a szalagátvágás után a gyerekek birtokba vették a nekik készült pályát.