Az átadó ünnepségen dr. Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere beszédében kiemelte, az önkormányzat nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a gyermekek már egészen kis koruktól sportoljanak. Elmondása szerint ezzel is igyekeznek a sportolási lehetőségek kínálatát színesíteni.

A pálya a sportág-specifikus testnevelés mellett a sérült gyermekek integrációjában is segít, amely ezáltal sokkal gyorsabban, könnyebben és egyszerűbben valósulhat meg, fogalmazott dr. Molnár Andrea alapítványi elnök.

A rendezvényt szintén megtisztelte jelenlétével Csernus László, Albertfalva képviselője, Kocsis Sándor, az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. igazgatója és Király Nóra, a XI. kerület egészségügyéért és közbiztonságáért felelős alpolgármestere.