A Gobelin teremben tartott ünnepségen a gyerekeken és óvónőieken kívül az önkormányzatok, és a kiemelt TAO támogató cégek képviselői is jelen voltak. Miután a gyerekek elfoglalták az ajándékkal feldíszített helyüket, az ünnepi beszédek következtek.

Sárfalvi Péter, a nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár kiemelte az utánpótlás fontosságát, illetve megjegyezte, hogy az Ovi-Sport kezdi az ehhez kapcsolódó munkát a legmegfelelőbb korban.

Dr. Molnár Andrea, az Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte utána a vendégeket. Elmondta, hogy a rengeteg magyarországi óvoda mellett az idei évben a határokon túl, Albániában is sikerült megvalósítani az Ovi-Sport Programot. Jenő bácsi hagyatékát a nyáron ünnepélyesen „átvette” Lorik Cana, az albán labdarúgó válogatott korábbi csapatkapitánya, erről bővebben itt olvashattok. Andrea hozzátette, az elért óvodások száma mára elérte a 41 ezret, amely kiemelkedő számnak mondható az utánpótlás területén. Beszédében megköszönte mindenkinek az áldozatos munkáját: önkormányzatoknak, a társasági adójukat felajánló cégeknek, óvodapedagógusoknak, illetve az alapítvány partnereinek és munkatársainak.

Az óvodások műsorát a Pestszentlőrinci Csemete Óvoda nyitotta, akik a sportpályát ábrázoló gyönyörű tortájuk kapcsán a Gasztronómiai Nívódíjat vehették át.

A legjobb Ovi-Sport Pálya bemutató díjat a műsora után a Dunakeszi Eszterlánc Óvoda Alagi és Gyöngyharmat Tagóvodája nyerte el, módszertanilag kiemelkedő, szakmailag felkészült sportbemutatójuknak köszönhetően.

Végül, de nem utolsó sorban pedig a Dunaújvárosi Óvoda Kincskereső Tagóvodájának műsora következett. A dunaújvárosiak címvédőként, harmadik alkalommal szerepeltek a parlamenti ünnepségen.

Az óvodások számára a kupák és az érmek átadásával még nem értek véget az izgalmak. Az ünnepség után a kicsiket és kísérőiket egy idegenvezető túra keretein belül vezették körbe az Országházon. A közös ebéd után pedig a kifejezetten nekik szóló díszőrség-váltást csodálhatták meg a gyerekek.

Ismételten köszönjük ezt az újabb sikeres évet, és boldog Karácsonyt, kellemes ünnepeket kívánunk minden kedves Partnerünknek!