Hétfő délelőtt 7 ovis csoport és kísérőik léphettek be a Parlament XII-es kapuján az Ovi-Foci Alapítvány meghívásából. A közös karácsonyi ünnepségre a Gobelin teremben került sor, ahová a 2015/2016-os év azon óvodái kaptak meghívást, akik valami igazán speciálissal, extrával rukkoltak elő az Ovi-Foci Pálya átadó eseményük során. Szívünk szerint minden óvodát meghívtunk volna, ugyanis remekül éreztük magunkat minden átadón, de végül mégiscsak választanunk kellett.

Az ünnepségen Alapítványunk kuratóriumának elnöke, dr. Molnár Andrea köszöntötte a vendégeket, megköszönve egész éves munkájukat, együttműködésüket és támogatásukat. Majd Hoppál Péter államtitkár úr mondott beszédet, amelyben kifejezte örömét az Ovi-Sport Programmal és annak sikereivel kapcsolatban. Államtitkár úrnak pécsi országgyűlési képviselőként különösen kedves volt a baranyai megyeszékhelyről érkezett óvodások jelenléte.

A rendezvényen kiemelt TAO támogató partnereink is képviseltették magukat, illetve meglepetésvendégként jelen volt még Vastag Csaba énekes is, akivel a gyerekek közösen elénekelhettek egy karácsonyi dalt.

Az óvodás műsorok sorát a becskei Kerek-Perec Óvoda gyermekei és óvónői nyitották. A kicsiny helyi gyermeklétszám és a település szorult anyagi helyzete ellenére is odafigyelnek Becskén a legkisebbekre, így a rendezvényről a Fair Play-díjjal térhettek haza Szalatnyainé Zsigmond Éva polgármester asszony társaságában.

A dunaújvárosi Aprók Háza és Napsugár Tagóvoda a Legjobb Ovi-Foci Pályaátadó ünnepségért járó díjat vehette át. A kora októberi, zord időjárású pályaátadón különböző állomásokkal várták a gyerekeket: az Ovi-Foci Pályán a helyi óvodák legjobbjai küzdhettek meg egymással, illetve hatalmas ugrálóvárakon is játszhattak. Az átadó színvonalát tánc-, illetve biciklis bemutató emelte még magasabbra.

Szintén vendégeink körében köszönthettük dr. Galambos Dénest, Dunaújváros országgyűlési képviselőjét, aki beszédében külön köszönetét fejezte ki dr. Dorkota Lajosnak, a Magyar Energetikai és Közmű-Szabályozási Hivatal elnökének, Dunaújváros díszpolgárának, Cserna Gábor polgármesternek, az önkormányzatnak és a támogatást felajánló cégeknek, hogy támogatták az Ovi-Sport Program megvalósulását. A már meglévő 4 mellett 1 újabb óvodásoknak szánt multifunkcionális sportpályának örülhetnek jövőre a dunaújvárosiak.

Az egyeki Szent János Katolikus Óvoda a Gasztronómiai Nívódíjat vehette át többek között az igazán ötletes, motívumokkal faragott dinnyéik, gazdag gyümölcstáljaik, –nyársaik, focipálya alakú tortájuknak stb. köszönhetően. A csoportot Kirilla Pál intézményigazgató is elkísérte.

Pécsről a Kertvárosi Óvoda Enyezd utcai 2. számú Tagóvodája és a Nyugati Városrészi Óvoda Radnóti Miklós utcai Tagóvodája került meghívásra. Az eddigi átadók közül Pécsett fordult elő először, hogy bemutatásra került mindazon sportág és játék, amelynek űzésére az Ovi-Foci Pálya alkalmas. Ennek köszönhetően az Innovációért Nívódíjjal jutalmaztuk őket.

A tabi Takáts Gyula Óvoda és Bölcsőde az I. Nemzetközi Ovi-Foci Pálya átadó különdíjat vehette át, ugyanis a német testvérváros delegációja is megcsodálhatta azt a nagy örömet, amivel egy-egy átadó során lehet találkozni.

A műsorok és a díjátadás után a kicsiket és kísérőiket egy idegenvezető túra keretein belül körbevezették az Országházon. Persze volt nagy csodálkozás, hiszen sokan közülük még a fővárost sem láthatták. Miután pedig mindenki jól lakott a félemeleti étteremben, a díszőrség tagjai mutatták be fegyverzetüket és vezényszavaikat.

Köszönjük ezt a sikeres évet mindenkinek, aki hozzájárult, hogy 61 óvodában megvalósulhatott Programunk, továbbá mindenkinek kellemes ünnepeket kívánunk!