A pályaátadó a Gerjen testvérvárosából, Desznogorszkból érkezett üzleti delegáció látogatásának időpontjára lett időzítve, akik 1 hetet töltöttek el Magyarországon. Részt vett még a pályaátadón Romhányi Károly, Gerjen község polgármestere, az Ovi-Foci Alapítvány képviseletében pedig dr. Molnár Andrea elnök asszony és Varga Krisztina.

Beszédében Alexander Novikov, Gerjen oroszországi testvérvárosának, Desznogorszknak az alpolgármestere tetszését fejezte ki a pálya és a program iránt, amelyet már korábban is ismert, de most végre élőben is megtapasztalhatta.

Az óvodások a hideg idő ellenére pom-pomos bemutatóval készültek a vendégseregnek, amely után az ünnepélyes szalagátvágásra is sor kerülhetett.

A Tolna megyei község igazán lelkes volt a pályával és a programmal kapcsolatosan, amelyet jól mutat az is, hogy az óvoda közösségi oldalán folyamatosan nyomon követték a pálya építését.

Köszönjük Gerjen!