Első körben, délelőtt a Radnóti Tagóvoda pályaátadó ünnepségére került sor.

Dr. Őri László, Pécs Megyei Jogú Város alpolgármestere elmondta, azért állt a város a kezdeményezés mellé, mert szeretnék elérni, hogy húsz-harminc év múlva egy egészségesebb társadalomban élhessünk.

Decsi István, a Pécsi Értéktár Bizottság elnöke ezt azzal egészítette ki, hogy ő is nagyon örül, hogy egy sportos városba, illetve a sportos nyugati városrészbe került a pálya. Pécs büszke olimpikonjaira és paralimpikonjaira, akik ezekben az ovikban kezdtek el sportolni, így bízhatunk benne, hogy ezekben az új létesítményekben hasonló tehetségek bontogatják majd szárnyaikat.

Dr. Molnár Andrea, az Alapítvány elnöke elmondta, hogy amikor Buzánszky Jenővel megálmodták a programot, korántsem gondolkodtak ilyen számokban, ám most ősszel szinte naponta ünnepelhetnek a gyerekek egy-egy újabb pálya avatásánál.

Lóki Zoltánné, a tagóvoda vezetője külön örömét fejezte ki a pálya végett, ugyanis az intézménynek nincsen tornaszobája.

 

A Kertvárosi Óvoda tagóvodájában is nagy volt a készülődés, itt a gyerekek ovifutással, tornával és versekkel készültek az összegyűlteknek.

Az átadó ünnepséget megtisztelte jelenlétével dr. Csizmadia Péter, Pécs Megyei Jogú Város Pénzügyi- és Gazdasági Bizottságának elnöke. Mellé a nemzeti színű szalag átvágásához az Alapítvány képviseletében dr. Thassy Tíra, illetve a tagóvoda vezetője, Kakas Anikó csatlakozott.

Ezzel a gyerekek hivatalosan is birtokukba vehették a pályát, és amellyel együtt immáron 3 pécsi óvodában is Ovi-Foci Pályán játszhatnak nap mint nap a gyerekek.