Ovi-Integráció

A fogyatékossággal élők csoportját a mozgás-, látás-, hallás- és értelmi sérültek alkotják. Ezeknél a gyermekeknél képességbeli (motoros, mentális, pszichés, szociális, kommunikációs) lemaradások figyelhetők meg korosztálybeli ép társaikhoz képest. A fogyatékosság egy életen át tartó állapot, mely az egyén képességeinek határain belül változhat, így az életminőségre hol javulóan, hol romlóan, hol semlegesen (stagnáló) hat. Tehát a fejlesztésnél mindig az egyén képességeit kell figyelembe venni és a legtöbbet kihozni abból.

A csökkent teljesítőképesség nem egyenlő a fizikai teljesítőképesség teljes hiányával. Minél hamarabb találkozik a gyermek szakszerű fejlesztéssel, annál nagyobb fejlődés érhető el nála. A fejlesztésben a mozgásos fejlesztés központi szerepet kap. A 3-7 éves kor az ép idegrendszerű gyermekek (azaz a többségi intézményekbe járó gyermekek) fejlődősében az alapvető mozgásformák gyors tökéletesedésének és az első mozgáskombinációk kialakulásának időszaka. Ezt követően a mozgástanulási képesség gyors fejlődése figyelhető meg. A fogyatékossággal élőkre is igaz, hogy az ebben az időszakban kialakított szinapszisok fejlődést eredményezhetnek. Alapvető különbség, hogy a sérültek esetében a természetes mozgások (járás, futás, ugrás, kúszás, mászás…) mindig csak tanult folyamat eredményei lehetnek, mert nem alakul ki természetes úton, mint ép kortársaik esetében. Tehát mindig külső segítség kell, meg kell tanítani, sokat kell gyakorolni, mert a gyakorlás elmaradása részleges, vagy teljes felejtést eredményezhet. Mindig szükség van megfelelő mozgásingerre, mozgásos tapasztalatszerzésre. A sérültek esetében a mozgások végrehajtása ép kortársaikhoz képest lassabb, nehézkesebb. A szomatikus és pszichés változások sok türelmet, bíztatást igényelnek. A teljesítménykésztetés az ő esetükben általában alacsony szinten van, ezért gyakran megfigyelhető, hogy lustává válhatnak.